Márciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
Külön öröm számunkra, hogy az ünnepi készülődés előtt sikerült leszállítanunk az adományokat a Hatvani Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat részére. Így az élelmiszerek még időben, a legnagyobb szeretetben juthatnak el a rászoruló családokhoz és egyénekhez. Miért fontos ez nekünk? A K&V-nél hiszünk abban, hogy a logisztika nemcsak dobozokról és kilométerekről szól, hanem felelősségvállalásról is. Több éves hagyomány nálunk, hogy technikai hátterünkkel támogatjuk a szociális ügyeket, hiszen segíteni – különösen a környezetünkben élőknek – nemes küldetés. Köszönjük a bizalmat és a lehetőséget, hogy részesei lehetünk ennek a láncnak! Hisszük, hogy együtt többre vagyunk képesek.

A logisztikában ritkán látványos, hogy ki mit tesz a környezetért. Nincs körülötte nagy felhajtás, inkább apró döntések sokaságával tehető zöldebbé, felelősebbé egy vállalat működése
BővebbenMúlt héten öt kollégánk is ellátogatott az AKKULOG IV. konferenciára, információval töltődni. S hogy mi fán terem az akkumulátorlogisztika? A lítiumion-akkumulátorokhoz kapcsolódó szerkezetek és alkatrészek szállítását és kezelését jelenti, nem kevés szabállyal és odafigyeléssel.
BővebbenMárciusban ismét útra keltünk, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való többéves, szoros együttműködésünk keretében célba juttassuk a segítséget.
BővebbenIdén is beszálltunk a zöld otthonteremtési trendekbe: műhelyünkben elkészült 24 darab madárodú, amelyeket húsvét után az Egererdő munkatársaival közösen helyezünk ki a Gyöngyös környéki erdőkben.
BővebbenEgerben rendezték meg szerdán a Robotech Challenge Day-t, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhettek a robotikával és a műszaki pálya kínálta karrierlehetőségekkel.
BővebbenSzerdán a MATE Károly Róbert Campus adott otthont az ÖKO Forradalomnak, egy évről évre megrendezésre kerülő, nagyszabású, élményalapú fenntarthatósági eseménynek.
Bővebben